Az Alzheimer-kór jelentős kihívások elé állítja a beteget és mindazokat, akik szerető gondoskodással igyekeznek körülvenni őt. Kiadványunk a hétköznapok nyelvére lefordított hasznos tanácsaival siet segítségére az Olvasónak.
Az agyi keringési zavarok szív-és érrendszeri betegségek és a daganatos megbetegedések mellett a leggyakoribb népbetegségnek számítanak!
A Galenus Kiadó elindította a Patika Magazin Könyvek sorozatát, évi 2-3 kötet megjelentetésével, mindig egy-egy tünet vagy betegségcsoport ismertetése céljából.
Életvezetési és étrendi javaslatok az érintetteknek és hozzátartozóiknak.
A szerzőpáros szeretettel, empátiával, vérbő humorral, a tragikomikus helyzetek sokaságának leírásával segít a sorstársaknak, hogy erőt merítsenek a saját "alzheimeresük" ápolásához, a kívülállók pedig megismerhetik, hogy mi fán terem az "Alzheimer nyavalya". Értékes kiegészítő anyagok is találhatóak a könyvben, sok hasznos információval.
Milyen segítséget remélhetünk, hová fordulhatunk, ha hozzátartozónknál kialakul a folyamatos és lassú leépüléssel járó betegség?
Az epilepszia az emberi idők kezdete óta ismert betegség, szinte mindig rémületet és babonás tiszteletet keltett. Semmit nem tudtak róla.
Ki tudja, mi van az ember fejében? Aki ezt a könyvet elolvassa, az tudni fogja, legalábbis többet fog tudni erről, mint korábban. Hol található a beszéd központja, egységes-e az agyunk vagy különálló rendszerek együttese, lakik-e a fejünkben egy homonkulusz, s egyáltalán, mi köze mindennek az epilepsziához?
Korunkat stressz és zaklatottság jellemzi, kikapcsolódásra a mai embernek alig van lehetősége, ideje. Becslések szerint az ipari országok népességének több mint 30 %-a szenved fejfájásban.
Mindannyian tudjuk, hogy a szívinfarktus és az agyi keringési zavarok (stroke, agyérgörcs) okozta halálozás vezeti a listát. Azonban azt is tudnunk kell, hogy ezek a betegségek megelőzhetők, a baj sok esetben elkerülhető.
8142 db
A töltés folyamatos!
A Gyógyhír online könyvesbolt és webáruház www.gyogyhironline.hu egy internetes áruház. A honlapon található információk a kiadók, gyártók, forgalmazók, valamint nyilvánosan fellelhető szakkönyvek és tájékoztatók információi. Ezek tartalmáért tehát webáruházunk a felelősséget nem vállalja. A Gyógyhíronline munkatársai nem foglalkoznak tanácsadással, gyógyítással, problémamegoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni: javasoljuk, hogy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán található, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót!