Nagyon sok, öntudatos nő ebben a korban már tisztában van azzal, hogy mivel rendelkezik, egy csomó tapasztalattal és képességgel, lényegesen több lelki nyugalommal, mint anno húszévesen.
Autentikus orvosi körök véleménye szerint a modern fogamzásgátlás az antibiotikumok és a védőoltások felfedezése után az orvostudomány harmadik legnagyobb áttörése.
Előbb vagy utóbb minden nőt érint: a hormonháztartás átalakul, és megkezdődik a változás kora. Könyvünk azt mutatja be, hogyan hozhatjuk magunkat formába egy kis testmozgással és helyes táplálkozással, hogyan őrizhetjük meg a vonzó külsőt jótékony ápolással.
Gondoskodással és tanácsokkal a fogamzóképes kor és a menopauza közötti átmenet, azaz a változókor természetesebbé és zökkenőmentesebbé tehető.
Ez a könyv pontos, lényeges és könnyen érthető információkkal mutatja be a serdülőkort és a menstruációs ciklust. Ezért hasznos segítséget jelenthet a nemi érés előtt álló lányoknak abban, hogy felkészüljenek az első menstruációjukra.
Némely asszony sok bajtól kímélhetné meg magát, ha időnként elfogyasztana egy csésze cickafark-teát, mondotta Sebastian Kneipp atya, utalva a cickafark gyógyerejére a nők gyógyításában. Maria Treben az Isten patikáriusa e könyvében a női betegségekkel kapcsolatos tapasztalatait tárja fel.
A nők vizeletcsepegése sokkal gyakoribb, mint ahogyan gondolják s nem csak az idősebb hölgyeket kínozza. Nem csupán a közérzetet zavarja, hanem súlyosabb mértékben már valódi betegségnek tekinthető.
Egyetlen asszony sem térhet ki a változó kor tünetei elől, az ízületi fájdalmak, a hangulatingadozások, a súlygyarapodás és a hőhullámok csak példák a lehetséges tünetekre.
A menopauza érzelmileg és fizikailag is nagy kihívást jelent életünkben. A Természetes menopauza útmutatásai alapján elkerülhetjük a hormonpótló terápia kockázatait, és természetes módon enyhíthetjük a változás korának tüneteit.
A kötet négy fejezetben ismerteti a mindenki életében beköszöntő változókor problémáit, ad tanácsokat megoldásukra:
8142 db
A töltés folyamatos!
A Gyógyhír online könyvesbolt és webáruház www.gyogyhironline.hu egy internetes áruház. A honlapon található információk a kiadók, gyártók, forgalmazók, valamint nyilvánosan fellelhető szakkönyvek és tájékoztatók információi. Ezek tartalmáért tehát webáruházunk a felelősséget nem vállalja. A Gyógyhíronline munkatársai nem foglalkoznak tanácsadással, gyógyítással, problémamegoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni: javasoljuk, hogy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán található, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót!