A medicina egyik leggyorsabban fejlődő, változó tudományága a farmakológia. 2007 óta, amikor e tankönyv első kiadása megjelent, számos új vegyület látott napvilágot, miközben több gyógyszer alkalmazása visszaszorult.
Képek, ábrák, táblázatok sokaságán át mutatja be ez a csodálatos könyv a hematológiát az alapoktól a klinikai kórképekig - biztosítva ezzel az orvostanhallgatók, továbbá minden, a hematológiai betegek gyógyításával és laboratóriumi munkával foglalkozó szakember számára a naprakész ismereteket.
A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett elméleti ismeretek és a mindennapi klinikai gyakorlat között úgy, hogy ne kelljen több száz oldalas, a szakvizsgához szükséges ismereteket tartalmazó könyvből készülnie az egyetemi hallgatóknak, hanem csak azt a legszükségesebb tudást és szemléletet kelljen elsajátítaniuk, ami egyrészt a vizsgára való felkészülést könnyíti meg, másrészt a majdani klinikai gyakorlatban is mankóul szolgálhat.
A könyv alapmű - a harmadik, jelentősen átdolgozott, javított amerikai kiadás első magyar nyelvű kiadása.
Ebben az évben jubileumi kiadásához érkezett a nagy múltú anatómiaatlasz: immár 85. kiadása jelenik meg a Medicina Kiadó gondozásában.
Az izomműködés manuális vizsgálatának legrégebbi kézikönyve még mindig a legjobb, ami e tárgyban létezik.
Az elmúlt évek, évtizedek hazai és külföldi orvosi mikrobiológiai tankönyvei eltérő mértékben hangsúlyozták a tárgy mikrobiológiai, laboratóriumi-diagnosztikai és klinikai aspektusait.
Ez a kötet az orvostudomány egy-egy rejtélyét, bonyolult kérdését boncolgatja, végigkalauzol minket a tudományos kutatás szükségszerű útvesztőin, és megvilágítja pályájának hirtelen kanyarjait.
A könyv a belgyógyászat legfontosabb területeinek alkalmazott gyógyszerelését, a gyógyszer-megválasztás szempontjait, a jelentősebb gyógyszer interakciókat, a gyógyszeralkalmazáshoz szükséges információkat tartalmazza.
Szabványos állatgyógyászati vényminták
A Formulae Normales Veterinariae harmadik kiadása óta 10 év telt el. Ez alatt az idő alatt jelentős változás következett be az állatgyógyászati készítmények törzskönyvezésében, a gyári készítmények számában és összetételében, és az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk következtében új rendeletek is életbe léptek. Mindezek szükségessé tették a Fo-No - Vet új kiadását.
8142 db
A töltés folyamatos!
A Gyógyhír online könyvesbolt és webáruház www.gyogyhironline.hu egy internetes áruház. A honlapon található információk a kiadók, gyártók, forgalmazók, valamint nyilvánosan fellelhető szakkönyvek és tájékoztatók információi. Ezek tartalmáért tehát webáruházunk a felelősséget nem vállalja. A Gyógyhíronline munkatársai nem foglalkoznak tanácsadással, gyógyítással, problémamegoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni: javasoljuk, hogy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán található, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót!